Érkezésedre várva

     Nos, elérkezett a nagy nap, a 18. heti ultrahang és a baba nemének megállapítása. Most kivételesen reggel 8-ra kellett menni a kórházba, ráadásul másik ultrahang vizsgálóba, szóval kicsit másmilyennek indult mint az eddigiek. Meg amúgy is különleges alkalom volt ez a mostani, hiszen reméltük, hogy végre megtudhatjuk, kisfiú-e vagy kislány.

       Gergővel együtt mentünk a kórházba és még jó, hogy odaértünk 8 előtt, mert így csak kb. 4-en voltak előttünk. Gyorsan elszaladtam beregisztrálni magam a szomszédos épületbe, addig apuci meg foglalta a helyünket a sorban. Mire visszaértem, a folyosó már félig tele volt várakozókkal és utána is érkeztek folyamatosan a kismamák. Nem tudtam igazából, hogy ki fog megvizsgálni, mert az én dokim nem itt szokott ultrahangozni, de ez alkalommal mégis ide rendelt be. 8 után kicsivel érkezett meg az orvos és hát a sejtésem beigazolódott, nem a saját dokim volt az, hanem a jelenleg Siófokon legfelkapottabb doki, akinek a magánrendelésén is van ultrahang. Ennek mondjuk én örültem, mert tudtam, hogy ő genetikai profi meg így legalább megtudjuk milyen ember, mert a 4D-s ultrahangra majd hozzá szeretnénk menni.

       Amíg vártunk a sorunkra, jól elbeszélgettem a bébivel, hogy legyen olyan kedves és mutassa majd meg magát nekünk. Egy kicsit még meg is rázogattam a pocimat, hogy felébredjen, hátha úgy esélyesebb lesz, hogy megfelelő pozícióba kerüljön. Ha jól emlékszem ötödikek voltunk. Várakozás közben hallgattuk a körülöttünk beszélgető kismamákat, az egyik velünk szemben állóról kiderült, hogy 1 héttel korábbra van csak kiírva, mint én és ők is most szerették volna megtudni a babájuk nemét. Ők voltak egyébként előttünk, úgyhogy mikor ők kijöttek a vizsgálóból, befele menet gyorsan megkérdeztem tőlük, hogy: "Na?" A válasz jött boldogan: "Kisfiú." Hihetetlen, hogy mindenkinek kisfia születik mostanában a környezetemben.

      Na de nem volt idő diskurálni, pörögnie kellett a rendelésnek, úgyhogy mentünk is befele Gergővel. A doki illedelmesen bemutatkozott, aztán a szokásos kérdés: "Hányadik hét?" Mondtuk, hogy 18. és hogy szeretnénk megtudni a baba nemét is, ha lehetséges, erre azt a választ kaptuk, hogy "Akkor a legjobb helyen járnak." :-) Lefeküdtem az ágyra, felhúztam a felsőm, mire a doki a hasam fölé rakta a kezét és poénkodott egyet: "Hááát... így ránézésre 50 %, hogy fiú." Jót röhögtünk rajta, aztán rákente a hasamra a zselét és már tette is rá az ultrahang fejet. Nem telt el kb. 10 másodperc, mikor megmerevítette a képernyőn a képet és elhangzott a bűvös mondat valahogy így: "Ééééés... 100 százalék FIÚ!" Úgy meglepődtünk mindketten, hogy ez ilyen egyszerűen ment, hogy hihetetlen. Én valami egészen furcsa meglepődős felszisszenős hangot adtam ki. Mellesleg még mielőtt megállította volna a képet a doki, már láttuk a  kukit egy pillanatra mindketten Gergővel, mert annyira egyértelmű volt. Mikor állt a kép és a doki mutatta, hogy mit kell nézni, akkor meg aztán még egyértelműbben látszott, hogy kukis. :)

       Utána a szokásos dolgok, megméregették, kicsit nagyobb is a korához képest, de ez a pár nap eltérés pluszban igazából semmit nem jelent. Leírom a méreteit:

• Bpd: 42,6 mm grav.s 18+6
• HC: 154 mm grav.s. 18+3
• AC: 128,3 mm grav.s. 19+3
• FL: 25,7 mm grav.s. 17+5
• Becsült súly: 226 g

     Egy nagy kupac borda volt az egész gyerkőc, láttuk az összeset neki, ahogy végighaladt rajta az ultrahang. Édes volt, az egyik kezével a fejecskéjét takarta, a másik meg a feje mellett volt. A szívecskéje is szépen ver, ja és az volt a leletére írva, hogy folyadékkal teli gyomor és hólyag. Biztos azért volt olyan nagy a hasa, mert épp előtte kortyolt jó párat a magzatvízből. :-) Láttuk az ujjacskáit, a belső szerveit és a köldökzsinórt is.

       A vizsgálat nem tartott sokáig, aztán mikor felálltam és aláírtam a papírt, amit ilyenkor kell, annyira máshol jártak a gondolataim, hogy azt vettük észre a rendelőből kifele jövet, hogy kissé mérgesen kiabál utánunk az asszisztens nő. Idézem őt: "Hahóóóó! Már háromszor szóltam, hogy itt hagyták a papírt!" :D Na én csak ezt hallottam meg, az előzőeket nem, annyira örömködtem magamban. Kicsit morcos volt a néni, de hát sebaj, nem foglalkoztunk vele, gondolom ő csak pörgetni szerette volna a rendelést, amibe nem fér bele, hogy vissza kell hívni valakit a leletéért. Minden esetre gyorsan visszafordultam az ajtóból és vigyorogva meg elnézést kérve gyorsan elvettem a papírt az asszisztens nőtől és már ott sem voltam.

  Amint kiértünk a folyosóról a lépcsőfordulóhoz, Gergő rögtönzött táncmozdulatokat produkált és nagyokat vigyorgott, hiszen ő állítólagosan biztos volt benne, hogy fia lesz. Rögtön felhívtuk a leendő nagyszülőket, hogy közöljük a hírt, aztán indulás a munkahelyre.

       Hát így történt ez a nagy esemény. Kicsit olyan volt, mintha a pici fiú széttárt lábakkal várta volna, hogy megmutassa mi is van a lába között. Tökéletes pózban volt, nem szemérmeskedett, nem takargatta magát, úgyhogy biztos volt értelme a beszélgetésünknek.

Lényeg a lényeg: Kisfiúnk lesz! :-)